Rólunk


A Szabó család – Tibor és Enikő – 2003 őszén fektette le cégünk az SZ-CONT CONSULTING KFT alapjait Kézdivásárhelyen, Kovászna megyében. Az ötlet, hogy saját céget hozzanak létre és az alkalmazott státuszt vállalkozóira váltsák 2000-ben kezdett megfogalmazódni, amikor Enikő könyvelési szakértővé vált. A kezdet, mint minden esetben, nehéz volt, sokáig mindössze két kliense volt a cégnek, de a kitartó munka a lehető legjobb szolgáltatások nyújtása érdekében, a garantált átláthatóság, valamint a mindig naprakész tudás segítette a cég útját a terjeszkedésben, így mára már elmondhatjuk, hogy 6 alkalmazottunk van, akik több, mint 60 vállalkozást tartanak egyensúlyban.

Az alapítástól fogva azt szerettük volna, hogy cégünk mintegy katalizátor működjön, a legjobb feltételeket nyújtván a partnereinknek, mindig pontos és lényegretörő információval szolgálva, így klienseink segítségére válhatunk a sokszor oly nehéz döntések meghozatalában.

Az idők során az SZ-CONT jó kapcsolatokat épített ki különböző közreműködőkkel, így biztosítva partnereink teljeskörű kiszolgálását a cégalapítástól, a jogi szolgáltatásokon keresztül, egészen a különböző fordításokig, hitelesítésekig – cégünk megpróbálja levenni a bürökrácia terheit a Kliens válláról, így Önnek több ideje marad a mindennapos problémák, kihívások megoldására.

Az elmúlt több, mint 11 évben a cég családi vállalkozássá alakult át – az alapítók kisebbik fia, Tibor-Botond, valamint a felesége, Noémi, csatlakoztak a csapathoz, biztosítva a lendületet és inovációt. Tibor-Botond a bukaresti Gazdasági Akadémia angolnyelvű mesterképzés volt hallgatója – így az SZ-CONT ajánlja szolgáltatásait külföldi cégeknek is akik szeretnének behatolni a romániai piacra, de nyelvi akadályokba ütköznek vagy elvesznek az adóügyek labirintusában.